Ez most jó. Tetszik a dolog. Tetszik, ahogy körülöttem zajlanak az események. Persze, tudnám őket befolyásolni, de nem teszem. Megtanultam, hogy hogyan kell spontán dönteni. Az adott pillanatban az első érzésre hallgatni, és nem agyalni, hogy uramisten most jó, vagy rossz vagy mit tegyek. És többnyire bejön a dolog. Tetszik, hogy folyik körülöttem az élet, hogy mindig történik valami, Igen körülöttem, mert velem egyedül semmi nem történne. Belekapcsolódom a világ folyásába, és sodródom az árral. Vigyél ár, vigyél ahová akarsz! Várok valamire persze, mindig várok, és soha meg nem szűnő izgalom van a szívem tájékán. Dobog odabent és várja, hogy történjen már valami, amitől gyorsabban ver majd, vagy elakad egy pillanatra. Tetszik, hogy sokminden volt a héten, és nem volt időm semmire. Tetszett, hogy olyan rövidek a napok és hogy olyan keveset aludtam csak. Tetszett mert történt valami. Vizsgák, hangverseny, színház, beszélgetések, nagy nevetések, ökörködések, séták, egyedüllét, majd tömeg. Népkert, a szökőkúttal és gyönyörű piros tulipánok egész seregével. Zöld lombok, zöld fű. Gyerekek. Tankönyvek, tollak, gondolatok. Jegyek, buszok, arcok, ismeretlenek és idegenek. Fáradtság és energia, éhség és szomjúság. Érzések, szeretet és még több szeretet. Béke és harc. Hiányérzet és fájdalom. Emlékek kavargása egy álmatlan éjszakán. Álom és képzelet. Reménykedés és kudarc, majd újra reménykedés. Benyomások, spontaneitás. Ihletettség és ihlet nélkül valóság. Beszélgetés, őszinteség, és hazugság. Ráakadás, felismerés, megismerés. Új utak és új helyek. Régi arcok, furcsaság. Elfordulás és hozzáfordulás. Szaladgálás, rohanás, futás, séta, sietés, késés, pontosság. Szeretet, hit, szeretet, hitetlenség, még több szeretet. Utazás, csend, kérdés, majd újra csend. Szomorúság, vidámság, érdektelenség, közömbösség, könnyek. Csodák.

És akkor mondja azt valaki, hogy soha nem történik semmi?!